2010. április 26., hétfő

Vasárnap délután

Tegnap vagy tegnapelôtt a legújabb szerzeményünk, Baby elkezdett furcsa kávét fôzni. Lassan is jött belôle a kávé, meg nem is sikerült olyan krémesre, mint az illendô volna. Elôször persze a kávéra  gyanakodtunk, túl durva ôrlésû a Dallmayr, biztos az a hiba. Aztán bontottam egy Lavazzát, és amikor abból sem sikerült kisebb karbantartásra szántam el magam.
Rávettem Kisnyuszit, hogy menjünk el a Media Marktba, és vegyünk vízkôoldót. A vízkôoldó a vízkövet valószínûleg oldotta, a probléma azonban keményebb diónak bizonyult, azt nem oldotta (meg).
Ekkor elszántam magam, hogy megoldom a problémát:


Kitekertem a 70-es számú csavart, hogy a 69-es számú lapocskát is letakarítsam. A lapocska tiszta lett, a víz továbbra is csak szivárgott.
Kitekertem a 68-as számú csavarokat, hogy letakarítsam a 67-es számú alumíniumöntvényt. A víz alig szivárgott.
Ekkor nagy lépésre szántam el magam, lehúztam a 103-as számú gombot, mind az öt 83-as számú csavart kicsavartam, leemeltem a fedelet (számozatlan). Majd elkezdtem megérteni merre megy a víz és merre nem.

Miután világossá vált a kazán mûködése és hogy meddig jut el a víz mettôl pedig szivárog csak, átköltöztem a nagyszoba padlójára Babyvel együtt, és elkezdôdött a robbantás. A robbantott ábra szerint 108 alkatrészbôl áll, nekem sikerült 200-at produkálnom a padlón, de ez sem zavart meg.



Miután a kazánt szétbontottam (lecsavaroztam a 23-as számú pókot, kicsavartam négy darab 33-es csavart, majd enyhén leforráztam magam a kazánban lévô forró vízzel), úgy tûnt, a 44-es számú rézcsô tömôdött el. Hogy a csôhöz hozzáférjek, három 35-ös számú csavar oldásával lecsavaroztam a 43-as számú mágnesszelepet, és a 36-os számú tömlôt. Felbukkant négy csavar, akiknek nincs száma, de ez nem zavart meg a kitekerésükben (valószínûleg a 37-es csavarok voltak, csak fordítva vannak az ábrán, és így nem ismertem meg ôket). Végre hozzáfértem ahhoz az öntvényhez, aminek nincs neve. Az öntvényt alaposan kimostam, átfújtam minden furatát, és megállapítottam, hogy most már jó lesz.

Közben Kisnyuszi egy fogkefével és némi vízkôoldóval fémtisztára sikálta a kazán belsejét, és elkezdôdött az összeszerelés. A szivattyú (59) mûködik, a víz folyik (az 56-os csövön át), ám a 67-es öntvényen továbbra is szivárog. Hümmögés nézelôdés, epifánia. A 43-as számú mágnesszelep lesz a gond!
A 43-as számú mágnesszelep


A szelepet tartó két csavart (35-ös mindkettô) megoldottam, majd egy elegáns mozdulattal beleejtettem az eleddig megbontatlan testbe (65-ös mûanyag basz). A problémát elodázandó nekiálltam az interneten információt keresni a mágnesszeleprôl, meg is találtam, hogy ez bizony már másnak is romlott el, bár ô elôtte még kicserélte a szivattyút is (59), mire rájött, hogy a szelep a rossz. A problémához valaki kommentként megjegyezte, hogy a szelep bontható, csak meg kell tisztítani és jól összerakni és utána menni fog. Megtisztítottam, tûket szurkáltam a testébe, az 1935/2004-es Európai Uniós rendeletre fittyet hányva cillittel kezeltem, majd elkezdtem összerakni. Már félig összeraktam, amikor rájöttem, hogy egy csavar -ugye- a testben van.

Kitekertem a három 83-as csavart az aljáról, közben újfent leforráztam a combomat a kazánból szivárgó vízzel. Mikor kiderült, hogy a 65-ös mûanyag test üreges ugyan, de lefele csak egy belülrôl borított luk vezet a 81-es talp felé, idôszerûnek tûnt a 46-os ismeretlen anyagú öntvény lecsavarozása. Csupán négy 83-as csavar tarotta, könnyedén kis is fordult a 46-os a 65-ösbôl, cserébe a teljes vissza nem csavarozott kazán, gôzszelep, villamos panel kombó a bokámra esett, leforrázva, megütve azt és némiképp összezilálva a jótékonyan egyetlen (97-es) számmal illetett kábeldzsungelt. Az eddig elodázott és szinte elkerülhetônek tûnô kábelszéthuzigálás elkezdôdött. Korábbi tapasztalatokból okulva fényképeket készítettünk a kábelek optimális állapotáról...

A 35-ös csavar elôkerült, és megismételhetetlennek tûnô alkalom kínálkozott a 81-es mûanyag fröccsentvény elmosására, amit némi kávézacc és kávésár borított. Hamár a kezemben volt megvizsgáltam a korábban már problémákat okozó 47-es kétállású kapcsolót, amit valószínûleg összerakáskor egy valószínûleg alulfizetett valószínûleg olasz segédmunkás fejjel lefele szerelt be, így a rugó nem tolta ki kikapcsolt állapotban, bekapcsolt állapotban pedig nem feszítette egymásnak az érintkezôket.


Az összeszerelés már szinte rutinnak tûnt, látszólag indítható állapotban volt, amikor feszültség alá helyezve se kép se hang. Illetve elsôre úgy tûnt, hogy se kép se hang, azonban amint rutinos mozdulattal rámarkoltam a kazán testére (talán még nem emlitettem, a kazán a 32-es számú öntvény), kiderült, hogy a fôkapcsoló rendben van, illetve a fûtést is sikerült szakszerûen visszakötni, így a kazán elérte az elôírt hôfokot. Csak a panelen (gombok 2-tôl 5-ig, panel áramkör 7-es) nem gyulladnak fel a fények, így a szivattyú (59) és a mágnesszelep (43) mûködése nem bizonyítható, illetve kávét nem lehet készíteni.

Elkezdôdött hát a fényképek és a kábelek tanulmányozása. A fényképek szinte mindenre kiterjedtek kivéve a 43-as mágnesszelep, a 7-es számú panelt összekötô szalagkábel, és a 30-as hôérzékelô bekötését. Némi sakkozás és józan ész használata után minden összekötöttem, hevenyészve egymásrahelyeztem a darabokat, feszültség alá helyeztem a gépet, és lôn csoda:
A kávéfôzô mûködik, és a víz tökéletesen folyik mindenhonnan. Vacsorával ünnepeltük a sikert, majd nekiláttam összerakni.

Említésre méltó az a tény, hogy a vacsora alatt a kávéfôzô végig bekapcsolva volt, így amikor a négy darab 37-es csavart tekertem be a kazán alatti öntvénybe, mind a négy jobbkezemen lévô nem-hüvelykujjam bütyke megégett, majd amikor a szakszerûtlenül elhelyezett kábeleket próbáltam kifésülni, hogy a burkolatot visszatehesseem, a tenyerem élét többször is nekinyomtam a kazán oldalának. Mindezeken túl sikernek és elôrelátásom gyümölcsének tekintem azt a tényt, hogy az áram egyszer sem rázott meg, illetve egyszer sem csaptam kalapáccsal az ujjamra. Utóbbit csak árnyalja, hogy nincs itthon kalapács.

A légtelenítés, vízkôoldó öblítés, és az elsô kávé lefôzése után a nagyszoba közepén az alábbi csatatér maradt:

A képen a figyelmes olvasó egy apró hibát vehet észre:

Egy 83-as számú csavart.

Minden panasznak tûnô megjegyzés ellenére ez a kávéfôzô kiváló munka,  javítható, mindenhol oldható kötések vannak benne, sehol két egymásba pattintott mûanyag, amit csak feszegetéssel vagy töréssel lehetne szétszedni. Háromféle csavar van benne, 4-es, 5-ös imbuszok és egy közepes phillips, abból is csak két hosszúságú. A vezetékek színkódoltak, logikusak, a villamos csatlakozók szereltek és nem öntöttek. A fenekes, menetes furatok alján legalább 2mm hosszú menetmentes túlfutó szakasz, az O-gyûrûk háza jó méretû, az öntvények csatlakozó felületei csiszoltak. Nem tûnnek ezek nagy dolognak, de aki már látott olcsó berendezést szétszedve, az tudja értékelni az ilyen szép munkát. Gyakorlatilag mind a 108 darabja szerelhetô, és rendelhetô.

8 megjegyzés:

  1. És lefőtt az első krémes eszpresszónk is azóta...:)

    VálaszTörlés
  2. Azóta feltûnt, hogy a robbantott ábra nem ehhez a kávéfôzôhöz tartozik... még jó hogy csak utólag találtam meg, egészen összezavart volna :)

    VálaszTörlés
  3. gondolom az fel sem merült,h garanciális szervíz... :)
    viszont most már legalább nem érvényes a garancia...

    de azért ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
  4. A poszt olvasásáig még magamban tartottam a röhögést, azonban az itteni második komment után már nem bírtam. :D

    VálaszTörlés
  5. Ha elviszem garanciális szervízbe, akkor úgy kezdôdik, hogy elküldik Kaliszból Varsóba, Varsóban berakják egy raktárba, a raktárból kiveszik, megállapítják, hogy nem megy. Felhívnak, hogy szivattyúcsere. Mivel nem tudok velük beszélni, így egy tolmácson keresztül elmondom, hogy nem, nem szivattyú, mert az mûködik. Végül nyernek. Kicserélik a szivattyút, visszaküldik, elmegyek érte, megpróbálok kávétfôzni. Nem megy. Visszaviszem, hogy most szervizelték, és még mindig nem megy. Elküldik Varsóba, (raktár, miegymás) ott rájönnek, hogy mágnesszelep. Felhívnak, elmondják, hogy most a mágnesszelep a rossz. Én dühöngök, hogy megmondtam elôre, hogy nem a szivattyú. Ôk váltig állítják, hogy a szivattyú is rossz volt, kipróbálták a régit, és nem megy. A mágnesszelepet meg kell rendelni, két hét míg megjön. Megérkezik, beszerelik, visszaküldik. Közben valahol eltûnik a fémlap, ami borítja a tálcát. Hívom ôket, hozzájuk már anélkül érkezett, az itteni szervíz szerint rajta volt. Beszélnek egymással, megígérik, hogy lesz megoldás, rendelnek újat, mert az itteni átvevô emlékszik. Három hét, megérkezik, kicsit karcos, de mit mondhatnék.

    Viszont a kapcsoló a sok ide-oda küldözgetés alatt teljesen szétrázódik, be sem kapcsol. Visszaviszem, Kalisz-Varsó, újat rendelnek, három hét.

    De megmarad a garancia, bármikor elküldhetem újra és megszerelik ingyen.

    VálaszTörlés
  6. @phaidros:
    Egyébként eléggé jól fedi az ábra azt, amit bent találtam :) csak az ábra nem memóriás gépé, így nincs rajta a panel, és a kábelek egy része. De a mechanikai rész stimmel.

    VálaszTörlés
  7. Nem először lett szétszedve a cucc, és ez csak most derült ki. (Tehát nem mi szedtük szét először, már egy szervizelt darabról van szó)

    VálaszTörlés
  8. Hát rég röhögtük magunkat ennyire betegre. Persze maximális respect a barkácsolásért, de azért én megtöröltem a homlokom, hogy még is van értelme annak, hogy nem szeretem a kávét.
    CSom
    Ehh, egy kávéfőző... Ha kihívásra vágysz, szívesen látunk (Nyuszival együtt) egy hosszúhétvégére a lakás áramellátásának felderítésére és rendbetételére.
    Gabi

    VálaszTörlés